Menekülés a fagyhalál elõl!

2010.január 27. A tél leghidegebb napjait éljük, s a kemény mínuszok a hajéktalanellátásban húsba vágók elsõsorban. Bár a szállókon nagy változást nem tudnak elõidézni - azok tele vannak december óta. A fedél nélkül élõket két, egyaránt a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete által mûködtetett bentlakásos intézmény várja Zalában: a megyeszékhelyen és Nagykanizsán. Kardos Ádám, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének munkatársa ételt és forró teát ad egy rászoruló hajléktalannak a zalaegerszegi jégcsarnoknál 2010. január 27-én késõ este MTI Fotó: Varga GyörgyElõbbi szakmai vezetõje, Kardos Ádám szerdán érdeklõdésünkre elmondta: mindkét esetben megfelelõnek tûnik a kapacitás, bár ehhez a meglévõ férõhelyeket szükséges némi rugalmassággal kezelni. A teltház általában nem száz százalékos kihasználtságot jelent - a zalaegerszegi 45 férõhelyen 50 lakó körül van a téli átlag. - Persze nem csak a szállón lévõkkel törõdünk, folyamatosan mûködik a leghidegebb napokat és éjszakákat is az utcán töltõkrõl gondoskodó teajáratunk is - mondta Kardos Ádám. - Aki nekünk, illetve rajtunk keresztül a rászorulóknak segíteni akar, ezekben a napokban leginkább takarókkal, meleg holmikkal, élelmiszerrel okozhat örömöt.

Herceg Beatrix, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének munkatársa hajléktalanok után kutat Zalaegerszegen, a Kaszaházi út egyik elhagyott házánál  MTI Fotó: Varga György

Herceg Beatrix, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének munkatársa hajléktalanok után kutat Zalaegerszegen, a Kaszaházi út egyik elhagyott házánál MTI Fotó: Varga György

A szakember kiemelte: a legnagyobb segítség viszont az, ha az emberek figyelnek egymásra, törõdnek a másikkal. Ha a fagyott utcán magatehetetlenül heverõ ismeretlen mellett nem mennek el, hanem hívják hozzá például a szolgálat krízisautóját (92/323-000), hogy segíteni lehessen rajta.

Önkényes lakásfoglaló hajléktalan meggyújt egy gyertyát Zalaegerszegen, a belváros egyik elhagyott házában - Fotó: Varga György

Önkényes lakásfoglaló hajléktalan meggyújt egy gyertyát Zalaegerszegen, a belváros egyik elhagyott házában - Fotó: Varga György

- De kell a figyelem szomszédok közt is - folytatta Kardos Ádám. - Nemrég fûtetlen lakásból mentettünk be a fagyhalál elõl embereket. Már túlvannak a krízisen, haza is mentek, de küzdhetnek mások is hasonló gondokkal.
Egy hajléktalan kenyeret és konzervet tart a kezében a zalaegerszegi jégcsarnoknál 2010. január 27-én késõ este, ahol a hideg idõben a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének munkatársai teát és ételt osztottak a rászoruló hajléktalanoknak - MTI Fot